Az első benyomásunk az, hogy Tony Scott igencsak megkedvelte legnagyobb kedvencünk, Soderbergh stílusát, különös tekintettel Soderbergh fantasztikus Traffic c. filmjére. A Tűzben Edzett Férfi nemcsak ugyanúgy Mexikóban játszódik, mint a Traffic, de ugyanúgy is van fényképezve. A másik dolog, ami szembeötlik, az az, hogy ez a film A Több, Mint Testőr történetére is eléggé hasonlít, csak itt Whitney Houston helyett a csodaszép Dakota Fanning szerepel, na nem, mintha lett volna valami probléma Houstonnal. Egészen idáig abszolút pozitív a mérleg, s hogy még jobb kedvünk legyen a filmtől, még Christopher Walken is megjelenik, mint Denzel Washington (Creasy) régi barátja. Minden okunk megvan, hogy lazán hátradőljünk, és átadjuk magunkat bárminek, ami jön.

Washington egy lezüllött veterán kormányügynököt, bérgyilkost alakít, aki nem tud aludni a lelkiismeret furdalástól, sőt, igazából még ébren lenni sem, ezért van, hogy folyamatosan alkoholizál. Ahogyan a Több, Mint Testőrben, itt is felmerül a kérdés, hogy a testőr számára a "csomag" csak munka-e, vagy érzelem is, és persze kezdetben itt is az a válasz, hogy "csak munka". Innen indul a történet, a lepusztult, alkoholista ex-bérgyilkosnak meg kell tanulnia szeretni az életet és a kislányt. A Leon, A Profi-ban a bérgyilkos-kislány kapcsolat egészen jól sült el, de az egy másik történet, egyedül formailag hasonlítható ehhez. Denzel Washington és a csodálatos Dakota Fanning (a Nevem: Sam, és a Nagydumás Kiscsajok sztárja) nagyon jók együtt. Kettősükben nagyon sok "anyag" van - amit ki lehetett volna hozni a filmben, sajnos azonban a történet nem elsősorban a kettősükről szól, hanem arról, hogy az ex-bérgyilkos veszett vaddá válik, amikor a kislányt elrabolják.

Valami miatt egyetlen percig sem volt kétségünk afelől, hogy a kislányt előbb-utóbb el fogják rabolni, mégis rossz érzés volt, amikor ez bekövetkezett. Innentől szinte egy teljesen más film vette kezdetét, amit kb. az 50-ik perctől látunk, az már alapvetően másról szól, mint az addigiak. Eddig a kislány és a férfi barátkozását élvezhettük, ami szép és jó volt, romantikus, kedves, és minden megvolt benne, ami egy jó sztorihoz kell. Dakota elrablása után azonban Denzel Washington bedurvul, és onnantól gyakorlatilag a film teljes hosszában azt "élvezhetjük", hogy más embereket különös kegyetlenséggel gyilkol, mészárol le.

Nem arról van szó, kezdetben ez még nem tűnik rossz dolognak, izgalmas, kemény jeleneteket látunk, amire általában nem szokott panaszkodni a mozinéző. Sőt, még lírai vonások is vannak benne, pont mint amilyen a Traffic-ben is volt, ahogyan Benicio Del Toro ott ül a helyi sportstadionnál, ami ki van világítva, és ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnak - mert ő ezt akarta az élettől. Itt Denzel Washington, akit sajnos eltalált néhány lövés, akár igaziból, akár csak álmodja, de folyton visszajár abba a medencébe megmártózni, ahol a kislánynak úszóleckéket adott. Ott lebeg a vízben, miközben folyik a testéből a vér, abszolút lírai jelenet, ráadásul gyakran ismétlődik, és ettől már-már olyan, mint Russell Crowe álma a hazatéréséről a Gladiátorban.

Nem volna rossz ez a sok mészárlás, ez a leszámolás-folyam, ha nem ez volna minden, amit látunk. Nem volna gondunk vele, hogy Creasy megsebesült, ha emiatt nem tűnne túl behatároltnak a történet, illetve túlzásnak az, hogy gyakorlatilag bármelyik helyi harcost le tudja teríteni - még így is. Látszik ám, hogy pont ezért szerepeltetik Christopher Walkent, a régi harcostársat, aki ugyan aktívan nem vesz részt az akciókban, de párszor együtt autóznak, és így finoman átvezetnek minket azon a néhány percen, amikor meg vagyunk lepve, és azon tanakodunk, hogy ugye Denzel Washington nem így, golyókkal a testében fog egész film alatt küzdeni.

A film végül egy sebzett vad kálváriájára redukálódik, és amikor távozunk a moziból, már nem tűnik olyan soknak az, amit kaptunk, plusz az a film, amit még az elején láttunk, a kis Dakotával együtt, már csak egy nagyon távoli múltnak tűnik, ami talán igaz sem volt.