Bár tudjuk, hogy a franciák is legalább annyira odavannak a képregényekért, mint a comics-ok őshazájában, az USA-ban, mi mégis meg vagyunk arról győződve, hogy egy képregény-feldolgozású film főképp az amerikai tinik érdeklődésére számíthat. De még talán ők is átgondolják, hogy mire költsék a dollár-zsebpénzeiket, ha egy olyan semmilyen sztorijú, és igénytelen kidolgozású filmmel kerülnek szembe, mint amilyen a Macskanő. A filmet egy Pitof nevű francia rendező készítette, akinek ez a második játékfilmje, és rossz hír, hogy az első filmje a szinte nézhetetlen Vidocq volt. Bár miután megtudtuk, hogy az egynevű rendező leginkább a digitális vizuális effektek fejlesztésében és használatában jeleskedett eddig is, sok minden érthetőbbé válik. A Vidocqnak nem volt igazi forgatókönyve, nem lehetett követni a cselekményt, és láthatóan minden energia arra ment rá, hogy emlékezetes látványvilágú képek maradjanak meg a nézők emlékezetében. A Macskanőnél már ez sem jött össze, itt hiába állt Thierry Arbogast (Az Ötödik Elem, Nikita, Leon, a Profi, Bíbor Folyók), az egyik legjobb francia operatőr a kamera mögött, a látványvilág azzal együtt ment a sutba, ahogyan Halle Berry cicamozgását nem tudták normálisan megoldani digitálisan. Egy ilyen képregény-filmnél tényleg elengedhetetlen, hogy a hős/nő nem-hétköznapi képességeit rendesen be tudják mutatni, mint ahogy ez például a Pókembernél is működött, sajnos, kikerülhetetlen, hogy a producerek kicsit ráköltsenek a digitális munkára, ha már házak tetején ugrál a film főszereplője. Ezt a nem túl nagy kérést, miszerint legalább technikailag legyen rendben a film, nem tudták teljesíteni a Macskanő alkotói, és ez elég nagy kár. Hogy mit kaptunk helyette? Hát, nem túl sokat. Halle Berry, akinek a nevét még 4 évvel ezelőtt nem is ismertük, egy jól időzített manőverrel 2002-ben nagy hirtelen tört be az A-listás Hollywood-i sztárok körébe. Miután szerepelt a nagyon sikeres X-Men-ben ( és persze később az X-Men 2-ben is, bár a hírek szerint az X-Men 3-ban már nem fog), és játszott egy majdnem-főszerepet az elég béna Swordfishben, elvállalta egy valódi low-budget művészfilm főszerepét a Szörnyek Keringője (Monster's Ball) c. filmben, amiért aztán szépen begyűjthetett egy legjobb női főszereplőnek szóló Oscart a 2002-es gálán. Ezzel szakmailag (és a leendő gázsijai tekintetében) rögtön a csúcsra került, amit még ugyanabban az évben megfejelt a kasszasikert elért legújabb James Bond-film (Halj Meg Máskor) női főszerepével, Bond-cicaként. Ezek után már 12.5 millió dollárt kérhetett a Macskanő címszerepéért (Bond-cicaként még csak 4 millió dollárt keresett), azzal együtt, hogy az ő filmbeli játéka is ugyancsak hagyott maga után kivetnivalót. A történet még leírva is elég gyengécske, filmen viszont már átlátszó, ahogyan mindenféle mellékszálakkal próbálják elterelni a figyelmet az alapvetően nulla sztoriról. Van egy helyes és szétszórt huszonéves csaj, Patience (Halle Berry), aki egy kozmetikai cégnél dolgozik kreatívként. Patience napjai elég eseménytelenül telnek, legalábbis ő maga ezt állítja, amikor egy visszaemlékezéses-narrációval indítja a filmet. (A narrációval megküldött filmek elég ritkán sülnek el jól, tényleg jónak kell lennie a filmnek, hogy működjön, erre a legjobb példa talán a David Lynch-féle Dűne, vagy a Tiszta Románc). Mi egyébként nem látjuk annyira eseménytelennek hősnőnk életét, csak azt nem értjük, miért kell Berrynek egy annyira szétszórt lányt játszania, aki a művészi vénáját a ruhái esetleges összeválogatásával, és a kócos hajával érzékelteti. Az eredetileg festőnek készülő Patience pénzügyi okokból egy kozmetikai cégnél melózik, ahol ráadásul egy kiállhatatlan szőke nő, Laurel (Sharon Stone) és az ő brit kiejtéssel beszélő, karót nyelt férje (Lambert Wilson) a főnökei. Ez utóbbi főnök ki akarja rúgni hősnőnket, de aztán meggondolja magát, és inkább éjfélre kéri be tőle az adott munkát. Ha eddig még nem kaptunk volna gyanút, hogy itt lazán fogják kezelni a történetet, és játszani fognak a filmnézői elszántságunkkal, akkor ezen az "éjféli ponton" meg kell szólalnia bennünk a vészcsengőnek, és gyorsan lejjebb vinnünk az elvárásainkat. Ezután (sem) fog sok minden érdekes történni, Patience elviszi a melóját a kért helyre, ahol megölik, ő pedig egy mítikus macska segítségével új életre kel. Másnap már egy új személyiséggel ébred, az addig elvileg szende lányból egy kihívó és beindult nő lesz, aki helyből nagyot tud ugrani, macskakaját eszik, karmol szex közben, és kedveli a korbácsot. És már itt is vagyunk a sztereotípiák jól bevált mezején, ahonnan egy tapodtat sem fogunk mozdulni a film végéig, bár az is kérdés, hogy miért tennénk ilyet. Ez a film nem variál, nem ígér sokat, amit aztán később nem tud teljesíteni, ez a film pontosan annyira egyszerű, mint amilyen egyszerű a macskanős komputer-grafika a filmben. A macskanő szokatlanul rajzfilm-figurásan ugrál a háztetőkön, a mozgása még távolról sem emlékeztet egy hús-vér nő mozgására, ami pedig a legfontosabb lenne egy képregény-filmnél. Ha már sem a történet, sem a vizualitás nincs a topon, legalább a főszereplőinken szórakozhatnánk kicsit, de sajnos ez sem jön össze, mivel Halle Berry és Benjamin Bratt minden idők legálmosabb alakításait nyújtják. Biztos, hogy nem kaptak egy-egy jól megírt szerepet, de azért mégis domboríthattak volna valamit, ami miatt szívesen néztük volna őket másfél órán keresztül. Berry túlzásba viszi a "dögös cica lettem"-átváltozást, Bratt pedig hasonlóan vértelenül mozog, mint mondjuk, a Beépített Szépségben tette annak idején. Mindent összeadva nem sok dolog tudja lekötni a figyelmünket a Macskanőben, és még az a pozitívuma sincs, hogy azok a nézők, akik eddig nem bírták a macskákat, ezután a film után odalennének tőlük. Bár nem ismerjük az eredeti Catwoman képregényt, így látatlanban nem gondoljuk róla azt, hogy megfilmesítésért kiáltott volna. De akárhogyan is, ha már film, akkor legalább a Pókember színvonalát kellett volna belőniük az alkotóknak, hogy értelme legyen még egy képregény-filmnek. Ha pedig ez nem jött össze, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a kb. 85 millió dollárból készült film a szülőföldjén 39 millió dollár körül teljesített. Ha pedig az amerikaiaknál ekkora ellenállásba ütközött a Macskanő, valószínűleg az európai közönség sem lesz sokkal könyörületesebb vele...